Ezzel gurulunk Budapesten

2018. augusztus 28.

Élvezni a közlekedést Budapesten? Nem lehetetlen. Ráadásul ha kipróbálod instant a rabjává válsz és még Csernus sem kell a leszokáshoz. Figyelem, nem rendhagyó poszt következik, ezúttal nem arról lesz szó hova utazunk, hanem, hogy mivel :)

img_1266_copy.jpg

Mindig is kedveltem a deszkás sportokat, egy ideig snowboardoztam, de a városi betonfaló cruiser élménnyel csak kicsit több mint két éve ismerkedtem meg. Végig hajtani magadat a rakparton oda-vissza, bemenni a deákra egy gyrosért, átugrani a haverokhoz, akkor is ha éppen nem beszéltétek meg. Csak mert gurulni akarsz. Na ez az érzés kapott el másfél éve, egy sajtótájékoztató unalmas percében, egy napsütötte szombat délutánon.

Szumma szummárum, 30 évesen Zsüti haveromnál vettem egy penny boardot, esténként kijártam gyakorolni és pár hét, néhány borulás után már kellemesen tudtam közlekedni vele a nagyvárosi betondzsungelben is. Az elmúlt időszakban mindig a kocsim csomagtartójában volt (most is) és ahogy az angol mondja a 'last mile"-t mindig ezzel tettem meg. Beleszerettem. Jött a tél és mivel ez nem Kalifornia haver, így maradt a youtube, meg a várakozás a jó időre. 

Ez időszak alatt akadt meg a szemem az elektromos változatokon, amik nagyobb hatótávra képesek, gyorsak és ugye nem kell hajtani őket! Itt álljunk meg. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a lusta embereknek való ez a cucc, ki kell ábrándítsak mindenkit. A komoly egyensúly mellé, kellenek a combizmok is ugyanis, amolyan nyári snowboardként csúszik a board a tükörsimának nem mondható magyar utakon.

Lényeg a lényeg, sok-sok keresgélés és utánajárás után rendeltem magamnak egy Koowheel D3M-et, annak is a második változatát. Rengeteg kritikát és véleményt olvastam. Az első változatot érthető okokból lepontozták, hiszen a technológia bár nem friss, akadnak még hibák, így a Koowheel kezdeti boardján is voltak. A második már elég megbízhatóra sikerült ahhoz, hogy higgyek a paramétereknek és berendeljem. Szempont volt, hogy a hátsó két hajtás agymotoros (hubmotor) legyen és erős. Fontos volt még az akksi élettartama és cserélhetősége. Mind a két kerékben van motor, így szépen ugrik, a távirányító pedig meglehetősen érzékeny, szóval finoman kell kezelni, különben ledob magáról mint egy megvadult bika.

_mg_4877-edit.jpg

Ugorjunk kicsit előre az időben. Egy hónap várakozás után megjött a kistigris. Elsőre nagyon meg volt húzva, nem akart szépen carvingolni, így lazítottam rajta, hogy tökéletes legyen. A (bármilyen) deszkás tapasztalat jól jön, legyen az wakeboard, snowboard, vagy sima gördeszka. A Koowheel D3M-et longboard formába álmodták meg és nagyon is rendben van ez így, hiszen jóval stabilabban állhatunk meg a hosszú decken. Ennek ellenére árnyoldala is van, a gyors és szűk kanyarokat elfelejthetjük (csak néhány új pogácsa kellett, és úgy carvingol, mint az álom) csak nagy ívben tudunk korzózni a japán turisták körül. Elképesztően megy a 250W-os motoroknak kösbonezönhetően és tiltás kioldásával (7x nyomjuk meg a bekapcsoló gombot) akár 40km/h-al száguldozhatunk, a 5500mAh-es lithium-lon akksival kb. 18 Km-et tudunk elgurulni.

Sokat lehet vitatkozni rajta, hogy mennyire veszélyes és hogy mennyire használható valós körülmények között. Nekem bizonyított, letolok vele napi 20-30 kilómétert, mindezt úgy hogy mindennap várom, hogy ráállhassak és meglegyen a napi városi szörf feeling. Tök menő bicikliseket gyorsulni vele, mosolygó arcokat látni, értetlen tekintetekkel találkozni és megdöbbent deszkásoknak integetni, akik mind-mind nem értik, hogy hogy megy fel a hegyre egy longboard. Szóval vicces, főleg, hogy tegnap többen követték a tekintetükkel a boardot mint az úton elhaladó Lambót.

Nagy plusz, hogy bárhova magammal vihetem, nem kell kikötni, kint hagyni mint a bringát, vagy robogót. Ráadásul a fotóstáska mindig a hátamon, benne a töltő, így ha valahol dolgozom, vagy csak beülök egy kávéra egyből rá tudom rakni töltőre és indulhatok tovább. Egy egész napot ki lehet így sakkozni, de a kényelmesebbek vehetnek egy plusz akksit is, így egy pár perc alatt kicserélve újra útrakész a deszka.

_mg_4882-edit.jpg

Sajnos abban az országban, ahol a repülőtérre vezető út is balkáni körülményeket idéz, ott eléggé megviseli a mindennapos használat a boardot, így kemény ütésre a motor meghibásodása, a kerekek szaggatása benne van a pakliban. A 85A-s 90*52MM-es kerekek amúgy szépen működnek a városban, a magas patkák kivételével mindenen átmászik, a macskakőnél viszont számítsunk erős belső mozgásra és egy masszív talpmasszázsra. 

Jelenleg az újabb változatot hajtom, akarom mondani ő hajt engem. A rengeteg élmény után már lassan gyűjtő válik belőlem, most 2 e-longboardom és 1 e-pennym van, na meg természetesen sokszor előkerülnek a hagyományos darabok is. Idén már sok-sok száz kilóméternél raktam a boardba, egy erős borulás után az orvosok sínt az újjamra, a gyógytornász pedig tapet a karomra. 

_mg_4878.jpg

A legnagyobb figyelem mellett is nehéz kiszűrni mindent, és sajnos a !!bringa úton!!! kihajtva hagyott csatornafedél tartó és egyéb kellemetlenségekre nem lehet felkészülni. Ennek ellenére a szív mindig visszahúz a lapra, a pimpelés pedg soha nem áll meg a megannyi netes tutorial videónak köszönhetően.

Kocsiba a belvárosban már csak a heti muszájból szállok, inkább kihagyom az 1 óra dekkolást a lánchídon és felugrok a longboardra. A konkurenseknél (Boosted, Evolve) lényegesebb olcsóbb Koowheel kínai, de mégsem gagyi és egyelőre úgy néznek rád az emberek mintha űrhajóval siklanál végig az Andrássyn.

Miért kattintanál pont IDE?

Tuti érdekelni fog:

Szahara lett a Dunából

A szezonon túl is van élet - Balaton

A Velencei-tó és a jég birodalma

Új-Zéland házhoz jön - Bokodi-tó

Életemben először - New York

Nem olyan mint amire gondolsz - Bulgária I. rész

Rejtélyek és misztikum Bulgriában II. rész

INSTAGRAM

FACEBOOK

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://travelised.blog.hu/api/trackback/id/tr6814206137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása